A Kurtaszoknyás Tündér épp a konyhában sertepertélt, amikor nyöszörgést hallott. Először azt hitte, hogy a szomszéd szöszi kisfiú nyöszörög kint az erkélyen, de nem, a szomszédban minden rendben volt, a hang a konyhából hallatszott. Körbefülelt. A nyifogás a sarokból jött. A tündér csakhamar rátalált a hang gazdájára. A morzsaseprű volt az. Jobban mondva ketten voltak, a seprű meg a lapát.
- Hát nektek meg mi bajotok van?— kérdezte a tündér.
- Még kérded? — válaszolt a lapát sértődötten.
- Pont 120 évesek vagyunk, és a kutya sem figyel már ránk! Pedig ma ünnepeljük a 120.-ik születésnapunkat.
- Bizony. — így a söprű. — Egy pillantásra sem méltatsz minket. Morzsás lett a terítő? Sutty, lekapod, kirázod az ablakon és kész. Mintha mi a földön sem lennénk. Pedig ha tudnád te oktondi tündér, hogy mennyi mindenről tudnánk mesélni, miközben összesöpröd velünk a morzsát.
A tündérnek megesett rajtuk a szíve, igaz ami igaz, a két öreg darab már csak díszként volt jelen a konyhában, amit még Aranyhajú hagyott a Magduskára a lányára, Magduska meg Kurtaszoknyásra az unokájára.
- Aztán miről akarsz mesélni?- kérdezte a tündér a lapát-seprűt.
- Miről, miről? Jaj de buta vagy! Hát természetesen a morzsákról.
És a lapát belekezdett a mesébe.
"Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy konyha. A konyhában két asszonyság tett-vett minden nap. A háziasszony Aranyhajú, és a segítsége a német ajkú leány, aki akkoriban a cseléd státuszt viselte, de valójában olyan volt Aranyhajúéknál, mintha családtag lenne. Igaz, nem csak az volt a munkája, hogy a konyhában segédkezzen, hanem az is, hogy Aranyhajú leánykáival németül beszélgessen, hogy tanulják meg jól a nyelvet. Ami abban merült ki, hogy németül ígérte be nekik a büntetést, miszerint " ha nem lesztek jók, az asztal lábához kötlek benneteket." Magduskával ez gyakorta meg is esett, lévén a 3 lány közül ő volt a legelevenebb. Egy szép napon Apuska egy kis csomaggal nyitott be a konyhába. " Nézd csak mit hoztam Neked!" Nyújtotta át feleségének Aranyhajúnak a morzsalapátot és seprűt. Valóban szép két darab volt. A seprű pont kézre esett, a lapáton pedig gyönyörűséges festett rózsák virítottak. Aranyhajú megörült a praktikus darabnak, a német lány is, de legfőképpen Magduskának tetszett. Már akkor elhatározta, hogy az ebéd végén azt a seprűt csak ő fogja használni, a német lány a kezébe sem veheti. Eljött az ebéd ideje, és Magduska dupla adag kenyeret kért a leveshez. Abból a jó alföldi kenyérből, aminek nincs párja széles-e világon. A három kislány asztalhoz ült. Incike megette az összes kenyerét, az meg is látszott rajta. Jó dundi kislány volt. Olgának nem adtak kenyeret, úgysem nyúlt volna hozzá a kis penészvirág. Magduska meg - bár nem volt nagyevő - elkezdte majszolni a kenyerét. Hogy hogy nem, egyre több morzsa gyülekezett Magduska tányérja mellett, mintha nem is az lenne a dolguk, hogy a kislány szájába kerüljenek. Az ebéd végeztével mikor a német lány elkezdte leszedni az asztalt, összecsapta a kezét, és hosszú német körmondatokban ecsetelte, hogy Magduska helye az asztalnál úszik a morzsában. Aranyhajú nem tétovázott, oda rendelte haszontalan középső leánykáját és kíméletlenül a kezébe nyomta a morzsa söprűt és a lapátot." Ha mindent agyonmorzsáztál, akkor söpörd is össze!" felkiáltással. Magduska csak erre várt. Áhítatosan vette kezébe a szép rózsás lapátot. Kis kezébe belesímult a söprű. Nagy élvezettel söpörgette az abroszról a morzsákat. Miközben a festett rózsákban gyönyörködött. A morzsácskák meg egyre csak gyűltek és gyűltek a lapáton. Már egész kis kupac volt belőlük. Ekkor vékonyka hangon sírást hallott." Jaj . Jaj. Nem kerültünk Magduska hasába! Mi lesz most velünk?"Sírtak, ríttak a morzsácskák a lapáton. Magduska úgy megijedt, hogy majdnem elejtette a lapátot morzsástul, mindenestül. Most aztán nem tudta, hogy mitévő legyen. Még szerencse hogy épp bejött a német lány a szobába, és meglátta Magduskát ahogy ijedten áll a lapáttal meg a morzsákkal. Az ő fülét is megütötte a morzsák vékonyka panaszos sírása. Tudta mit kell tennie. Odahajolt Magduskához és a morzsácskákhoz és eképpen szólott:" Cseppet se búsuljatok. Nem kerültök a szemétbe. Ha már nem kerülhettetek Magduska hasába, hát belekerültök a tyúkjaim hasába." Azzal fogta magát, elővette patyolat zsebkendőjét, szétteregette, és Magduska segítségével belegyűjtötték a morzsácskákat. Majd jó szorosan összekötözték, nehogy egyetlen szem is a szőnyegre hulljon. Amikor pedig a német lány hazament a hét végén, első dolga volt, hogy a morzsácskákat a tyúkocskái elé vesse."
A morzsa lapát elhallgatott. Kicsit elfáradt a mesélésbe, nem volt már fiatal. És ha lett volna szeme, biztos le is hunyta volna, hogy elbóbiskoljon és a régmúlt időkről álmodjon. Az öreg seprű már a mese legelején elszundított.
Morzsakefék és morzsalapátok
A morzsaporszívók elterjedése előtt az asztal mellett nagyon sokszor volt morzsalapát és morzsakefe. Sok mindenben takarékosabb szemléletet képviselő eleink vigyázták, hogy az asztalról ne kerülhessenek morzsaféleségek a földre, mert az étel pazarlása szegénységet hoz a házra. Ezért mindig kéznél voltak az ennek megelőzését szolgáló, igencsak becses kefék és lapátok. A morzsakefék és lapátok ugyanolyan díszesek voltak, mint az étkészletek, vagy tálcák. Szebbnél szebbeket lehet manapság is vásárolni a régiség kereskedésekben. Az ilyen seprűkkel és lapátokkal épp olyan gyorsan lehet letakarítani az asztalt, mint a morzsaporszívóval. Nem is értem, hogy miért használnak ma többen morzsaporszívót, mint lapátot, hisz olcsóbb, takarékosabb. Ráadásként a morzsalapátról a morzsát a madaraknak kiszórhatjuk eleségnek, míg a porzsákból a morzsa a szeméttelepre kerül.
