A másik blogom retro gyufásdobozához kaptam hozzászólásként. A gyufásdoboz igaz történet, arról, hogy hogyan viccelődtek vele.
Amikor új volt a Skála,ez a vicc keringett.
A Kisdobos avatáshoz kommenteket kértem, aztán egy levelet kaptam, melyben ez pici kis történetet olvastam, és egy képet kaptam a történet írójának úttörő igazolványáról.
Ez ugyan úttörő igazolvány,de pontosan emlékszem a kisdobos avatásra. A színes lufik a padokhoz voltak kötözve és kaptunk szendvicset is. A szülők is ott voltak. A mamám mellett álló anyuka megjegyezte,hogy"az a kis dagadt,hogy falja a szendvicseket"
- Én voltam.
Közben erről nekem is eszembe jutott a kisdobos múltam egyik jól sikerült iskolai sportnapja.
Én is dagi kisfiú voltam, akit ráadásként a sors még vörös hajjal és szeplőkkel is ellátott. Az iskolai sportnapra készülődve az osztálytársaim már előre húztak, hogy egyetlen egy versenyszámban sem fogok nyerni. A lekváros kenyér evő versenyben viszont esélyesnek tartottak. Én minden versenyszámra beneveztem, mert győzni akartam. A lekváros kenyérevő versenyt az osztály leggirhesebb tanulója nyerte. A zsákban futást én nyertem, pedig arra senki sem számított.
Még csak nemrég kerültünk az iskolába, és máris milyen csuda dolgok történnek itt velünk!!!!!!
Nemsokára gyereknap, ami magában véve is csuda, mert ilyenkor kapunk lufikat, amik szép színesek, meg lehet a Ligetben simi labdáért nyúzni anyut, na de ez a mostani még a többinél is különösebb gyermeknap.
Kisdobosok leszünk. És lesz szép kék nyakkendőnk. Égszínkék, valódi nylonból, nem holmi gyűrődős sötétkék nyakkendő, ami a 4.-eseken van.
Persze azért nem mind arany ami fénylik, a kisdiáknak nem felhőtlen az élete. A nagy napra meg kellett tanulnunk a kisdobosok 6.pontját.Amiben az is benne van, hogy a kisdobos mindig igazat mond, és ahol tud segít. Húúúú. Én úgy tanultam meg, hogy otthon párszor leírtam, hogy a helyesírást is gyakoroljam közben.
Persze ez csak 6 pont. Az úttörőknek 12 pontjuk van. Rémes.
Azt csiripelik a verebek, hogy iskolai ünnepség lesz, és akkor kötik a nyakunkba a szép nylon kék nyakkendőt. Utána meg pogácsát is ehetünk, és bambi is lesz, amit műűűűanyag szívószállal ihatunk. Nem holmi szalmából készült szívószállal, hanem valódi színes műanyaggal. Amit utána haza is vihetünk.
Jaj csak lufi is lenne! Az lenne az igazi!Azok is színesek szoktak lenni. Vajon az én padomra milyen színűt kötnek? Világoskéket? Sárgát vagy rózsaszínt?
És ha vége az egésznek, akkor nagyi megígérte, hogy fölvisz Gigihez, ahol rém izgalmas dolgok vannak a fiókban. Gombok, ollók, színes fejű gombostűk.
Neki is megmutatom az új nyakkendőmet, biztos neki is nagyon fog tetszeni.
Ha már olyan csodaszép égszínkék!
Kisdobos nyakkendő: Ma már keresett RETRO tárgynak számít (http://retronom.hu/index.php?q=node/13464 ), pedig a mi időnkben egy-egy kisdobos több darabbal is rendelkezett. Egy jól sikerült kisdobos táborozás alatt a táborban szerzett összes kisdobos pajtás ráírta a nevét a kendőre. Ezek után már bűn lett volna Anyának a mosógépben kimosni, így hát lett új nyakkendő. Divat volt még a nyakkendő megkötés megspórolása, és helyettesítése egy saját barkácsolású lyukas gubaccsal. Ha a Kedves olvasónak is volt, hasonló élménye a kisdobos nyakkendőjével, bátran írja meg kommentben.
A múlt évezred húszas éveiből származik ez a palatábla. A palatáblák ma már nagyon ritkán bukkannak fel a régiségpiacokon. Ezek a táblák gyerekről-gyerekre öröklődtek, ha pedig elkoptak, eltörtek a sok gyakorlásban a végén a pala a szemétdombon, a kerete pedig a kandallóban fejezte be pályafutását.
.jpg)
Magyarországot a hajómalmok országának is nevezhetnénk, ha megmaradtak volna a XIX. században még népszerű gabonamalmok. Több ezer volt belőlük a Dunán, még Jókai Mór is írt róluk. Két hajómalom is szerepel az Aranyemberben. Az első hajómalom a szent Borbálát fenyegeti, mert elsodródott a Dunán, és fenyegette a teherszállító hajókat. A második pedig a téli Dunán éppen befagyott és rövid időre menedéket biztosított Tímár Mihálynak.
Az eszes molnárlegény
A bögréket a bögregyárban készítették. Azt hogy milyenek legyenek, hogy a milyen legyen a formájuk, a színűk, a mintájuk, egyes egyedül a gyárigazgató döntötte el. Az ő utasítására lettek a bögrék hasasok vagy éppen karcsúak, virágmintásak, vagy egyszínűek.
Nyilván az óvodai játékok ott a a babasarokban, megirigyelték a gyerekek bögréit. Az igazgató már adta is ki az utasítást: 
Magduska kint sétált a mezőn. Tavasz volt. És ő nem győzött betelni a tavasz minden látható és hallható, érezhető megnyilvánulásával. Talán azért volt ez, mert ő is tavasszal született.
Józsa vékonyka kislány volt. Nem szeretett enni, mérlegre állni meg pláne nem szeretett, mert akkor kiderülhet, hogy lehet , hogy még iskolába sem mehet, mert súly alatt van.
A tárgyról: A dobozkát Budapesten árokásás közben találta egy ismerősöm. A doboz felirata szerint az első világháborúban készült. Újrahasznosított töltényhüvelyekből készült. A felirata szerint „Piave mellett”. Az első világháborúra jellemzőek voltak az állóháborús időszakok. Ezt a dobozt is feltehetően egy tétlen időszakban a lövészárokban, vagy épp hadifogságban készíthette egykori tulajdonosa. A doboz kapcsán az alábbi kis történet született.
Szerencsés Dániel ötven évvel később amikor már csak történelem volt az a véres csata, a telkén, építkezés közben talált egy dobozkát. Véletlenül ütött bele csákánnyal. Dániel a csákányról leszedte és óvatosan a kezébe vette. " Mi a szösz!" gondolta. " Csak nem kincset találtam?" Szépen megtisztította a ráragadt földtől, és elnézegette a kis fém dobozt. Hirtelen könnyű szellő támadt, mintha egy angyal suhogtatta volna a szárnyait. Dániel becsukta a szemét: "Vagy talán mégis?" Villant át az agyán, és már tudta is, hogy mit kell tennie.
Családi örökségek között kutakodtam. Nehéz szívvel tettem, de nem lehet húzni a végtelenségig. Alakulnak a kupacok Megtartani, Kidobni, Eladni. Vannak tárgyak, melyek hol az egyik kupacban vannak, hol a másikban. Egyszer csak egy gumival átfogott dobozka kerül a kezembe. Tetején magas hegyek, talán épp Dél-Tirol, ahonnét a családom egyik ága származik .
„Ez meg milyen kártya ?” – Teszem fel jogosan a kérdést, hisz ezt a pakli kártyát soha életemben nem láttam. Néztem, aztán eszembe jutott, hogy ez nem lehet más, mint Nagymamám cigánykártyája. Még soha nem láttam, de eszembe jutott, hogy mesélte, hogy lánykorában megtanulta a cigánykártyás jóslást, meg egyéb boszorkányságot az egyik kedves falubeli javasasszonytól. Aztán a férje — aki mielőtt nagymamámat feleségül vette, majdnem felszentelt pap volt —, oktalan, alaptalan ismereteknek nevezte ezeket a régi tudományokat. Nagymamám nem is használta őket, csak egyszer életében. Amikor a lovuk nagyon beteg volt, és a férje jött be az istállóból. Még a lódoktor sem tudott segítni ". Kérte a feleségét, hogy ő ugyan nem hisz benne, de próbálja már meg a lóból a betegséget kiűzni úgy, ahogy azt a falu boszijától tanulta. Nagymamám, ahogy tanulta megcsinálta. Másnapra a ló meggyógyult. Így történt, hogy, ha nem is hittek benne, de mégis csoda történt.|
25
|
23
|
10
|
20
|
7
|
4
|
24
|
|
6
|
11
|
36
|
1
|
30
|
31
|
27
|
|
3
|
33
|
17
|
13
|
35
|
21
|
19
|
Élt egyszer egy kisfiú. Lalika. A nagy álmodozó szemű kisfiút a szülei egykének szántak. Volt játszópajtása a vele egykorú Erzsike. Erzsike szülei nem nézték jó szemmel a barátságot, mert Lalika szegény munkásszülők gyermeke volt. Erzsikét eltiltották a fiútól. Lalika szülei, hogy ne maradjon a gyerek egyedül vettek neki először kisvasutat, autópályát, de Lalika ezekkel nem szeretett játszani, ő nem érte be csupán " ennyivel" Elhatározta, hogy neki lánytestvér („kishugi”) kell, igazi eleven kis játszópajtás, akivel játszhat. Szülei nem akartak még egy gyereket, Lalika azonban nem adta fel. Ha meglátott egy gólyát, kiállt az utcára és kiabálta a gólya felé: „Gólya, hozzál nekem kishugit!”
Akármilyen hihetetlen, de ilyen igenis van. Persze kellett hozzá egy régiségbolt ahol a kávés kancsó öreg napjait töltötte, és az öreg Írógép, aki egy újságíróé volt valaha, de aztán ő is a Ládafia régiségboltban kötött ki. No és kellett a sok-sok régi tárgy, akik ugyan nem voltak olyan okosak mint az Írógép, sem olyan mesemondók mint a kancsó, ellenben roppant kíváncsiak voltak.
Karcsi bácsit, a féllábú robbantómestert gyerekkoromban ismertem meg. Együtt szoktunk sorban állni 1969 nyarán az ÁFÉSZ húsbolt előtt. Bennünket gyereket küldtek el húsért, mert így nem otthon lábatlankodtunk. Karcsi bácsinak pedig a családja így tudta legnagyobb hasznát venni. Mai fejjel úgy gondolom, Karcsi bácsi rokkantnyugdíja is kellett a megélhetéshez. A családoknak, meg a friss hús, ami, ha jól emlékszem nem mindennap érkezett a boltba. Hússzállítás után is várni kellett, amíg a hentes a hátsó raktárban szétbontja a féldisznót, meg a negyed marhát Mi pedig kitartóan vártuk, hogy elkezdődjön a húskimérés. Az első néhánynak még jutott az olcsóbb belsőségekből és húsokból, a többiek pedig a drágább karajt vihették haza, amennyiben jutott még a szállítmányból nekik is. Amikor elfogyott a hús, sokszor utána a húsbolt is bezárt.
A Kurtaszoknyás Tündér épp a konyhában sertepertélt, amikor nyöszörgést hallott. Először azt hitte, hogy a szomszéd szöszi kisfiú nyöszörög kint az erkélyen, de nem, a szomszédban minden rendben volt, a hang a konyhából hallatszott. Körbefülelt. A nyifogás a sarokból jött. A tündér csakhamar rátalált a hang gazdájára. A morzsaseprű volt az. Jobban mondva ketten voltak, a seprű meg a lapát.
Marikának hívták. Nemrég még csendes kis szülőfalujában lakott, most pedig a zsúfolt, színes és izgalmas város az ideiglenes otthona. Pestre jött tanulni. Szövőnő lesz. Szülei ajánlották ezt a remek szakmát , és őneki sem volt kifogása ellene. Igaz, hogy itt minden de minden olyan más, mint otthon, és kezdetben meg is rémült tőle. Az utcák forgatagától, a zajtól, a sok ismeretlen embertől.
A történetünk a negyvenes évek elején játszódik. A világ háborútól volt terhes, mely szép lassan de biztosan bekúszott minden országba, minden városba és minden otthonba. A felnőttek szemében ott lappangott a félelem, a bizonytalanság, és a tragédiák sötét képe. A gyermekek azonban gyermekek maradtak, gyermeki lelkükkel értetlenül meredtek a megbolondult világ felé. Apuska és Anyuska talán még jobban féltették őket, furcsa dogokat emlegettek, aztán jött a behívó, és Apuskának csúnya katonaruhájában el kellett mennie. Anyuska csak sírt és a kezét tördelte és a három kicsi leány meg sem mert mukkanni ott a pályaudvaron. Zizike magával vitte kis babaesernyőjét is. Abba kapaszkodott, mintha az minden bajtól megóvná. Gyermeki hitével meg volt róla győződve, hogyha most jönne egy nagy szél, akkor csak bele kéne kapaszkodniuk, Anyuskának meg Apuskának meg nekik, és a csodaernyőjével fölrepülnének egészen magasba, egészen az Óperenciás tengeren is túl, ahol nincs háború, és Apuskát nem vinné el az a csúnya vonat a frontra.
Üveg figurális karácsonyfadíszek: A történetben szereplő figurális üveg karácsonyfadísz a két világháború között készült üvegből. Magyarországon a szaloncukor mellett jellemzőek voltak az üvegből készült figurális karácsonyfadíszek. Nagyon sérülékeny anyagból készültek, így nem sok maradt fenn. Anno sok üvegműves készített különböző formájú díszt. A gömb mellett nagyon gyakori formák: gomba, bohóc, makk, angyalka, csillag, csúcsdísz, maci, esernyő. Ezeket a díszeket egyedileg készítették, rendszerint az üvegműves családokban a férfi készítette a nyers formát, és a család nőtagjai készítették a díszítő festést. Egy-egy családban nem is volt sok dísz. Jellemzően kis asztalra állítható karácsonyfákra futotta, melyeken néhány vásárolt üvegdísz és több saját készítésű dísz, például aranyra, vagy ezüstre festett dió, vagy gubacs növelte a fa szépségét.
