A történetünk a negyvenes évek elején játszódik. A világ háborútól volt terhes, mely szép lassan de biztosan bekúszott minden országba, minden városba és minden otthonba. A felnőttek szemében ott lappangott a félelem, a bizonytalanság, és a tragédiák sötét képe. A gyermekek azonban gyermekek maradtak, gyermeki lelkükkel értetlenül meredtek a megbolondult világ felé. Apuska és Anyuska talán még jobban féltették őket, furcsa dogokat emlegettek, aztán jött a behívó, és Apuskának csúnya katonaruhájában el kellett mennie. Anyuska csak sírt és a kezét tördelte és a három kicsi leány meg sem mert mukkanni ott a pályaudvaron. Zizike magával vitte kis babaesernyőjét is. Abba kapaszkodott, mintha az minden bajtól megóvná. Gyermeki hitével meg volt róla győződve, hogyha most jönne egy nagy szél, akkor csak bele kéne kapaszkodniuk, Anyuskának meg Apuskának meg nekik, és a csodaernyőjével fölrepülnének egészen magasba, egészen az Óperenciás tengeren is túl, ahol nincs háború, és Apuskát nem vinné el az a csúnya vonat a frontra.
-Add ide az ernyőd!-harsant nővére hangja, és rögtön megint a pályaudvaron találta magát Zizike.
-Neeeem.
-De add ide.Most é akarom vinni.
-Nem!- makacsolta meg magát Zizike.
Hogyisne, hogy a csodaernyőjét elvegye a nővére.
Testvére azonban nem hagyta magát. Ki akarta szedni húga kezéből a gyenge kis papír ernyőt. Zizike kétségbeesetten kapaszkodott a játékába. Nővére húzta-vonta, és egyszercsak reccs. Az ernyő szétszakadt.
Zizike ordított mint a szamár, de senki sem figyelt rá, Apuska felszállt a vonatra, ami vitte, vitte oda, ahol a halál az úr. Anyuska némán sírt, miközben a zsebkendőjével integetett, pedig már nem is lehetett látni Apuskát. Otthon minden sötét volt és szomorú. Zizike volt talán a legszomorúbb. Már nem is tudta miért sír, kit vagy mit sirat igazán. A játék ernyőjét vagy Apuskát.
Nagypapája meg is kérdezte.
- Mi baj Zizike?
Mintha nem tudta volna. De olyan választ kapott, amire nem számított.
- Az ernyőm, elszakadt.....- hüppögte a kislány - pedig azzal Apuskát megmenthettem volna.....
És elkezdte mesélni gyermeki fantáziájának gyönyörű apját megmentő történetét. Nagypapa csak hümmögött.
És eljött a karácsony. Apuska helye üres volt az asztalnál, ilyen szomorú karácsonyuk még nem volt. Csak az tartotta bennük a lelket, hogy tudomásuk szerint még él.
Egyszercsak a Nagypapa kicsi kis csomagot nyomott Zizike kezébe. Akkora volt hogy pont elfért a gyermeki tenyérben-.
- Óvatosan. - intette unokáját.
Zizike izgatottan bontogatta. Egy kis színes esernyő formájú karácsonyfadíszt rejtett a csomagolás. Zizikének még a lélegzete is elállt olyan gyönyörűnek látta. Csak a Jóságos Istenke a megmondhatója, hogy Nagypapa hol szerezte ezt a díszt ezekben a tragikus években.
- Ez ám nem akármilyen dísz- mondta Nagypapa- Ez egy csoda esernyő-karácsonyfadísz. Ezt majd az angyalka fogja a kezében és ezzel indul el megkeresni Apuskát, akit haza is hoz.
Zizikének tátva maradt a szája, de kis szívében hatalmas boldogságot érzett.
- Minek az angyalnak ernyő? - kérdezte a nővére .kicsit rosszmájúan
- Hát hogy ne érjék a bombák!- vágta rá Zizike, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga a világon. - Bizony. Nézd van is az ernyőn egy pici lyuk. Biztos felfogott vele egy bombát. - magyarázta a kislány magabiztosan.
És tényleg ott volt a pici lyuk a díszen. Ez olyan bizonyíték volt, hogy innentől már senki sem mert kételkedni, hogy ez csakis az angyal ernyője lehet, ami egészen biztosan haza fogja hozni Apuskát.
Üveg figurális karácsonyfadíszek: A történetben szereplő figurális üveg karácsonyfadísz a két világháború között készült üvegből. Magyarországon a szaloncukor mellett jellemzőek voltak az üvegből készült figurális karácsonyfadíszek. Nagyon sérülékeny anyagból készültek, így nem sok maradt fenn. Anno sok üvegműves készített különböző formájú díszt. A gömb mellett nagyon gyakori formák: gomba, bohóc, makk, angyalka, csillag, csúcsdísz, maci, esernyő. Ezeket a díszeket egyedileg készítették, rendszerint az üvegműves családokban a férfi készítette a nyers formát, és a család nőtagjai készítették a díszítő festést. Egy-egy családban nem is volt sok dísz. Jellemzően kis asztalra állítható karácsonyfákra futotta, melyeken néhány vásárolt üvegdísz és több saját készítésű dísz, például aranyra, vagy ezüstre festett dió, vagy gubacs növelte a fa szépségét.
