Magyarországot a hajómalmok országának is nevezhetnénk, ha megmaradtak volna a XIX. században még népszerű gabonamalmok. Több ezer volt belőlük a Dunán, még Jókai Mór is írt róluk. Két hajómalom is szerepel az Aranyemberben. Az első hajómalom a szent Borbálát fenyegeti, mert elsodródott a Dunán, és fenyegette a teherszállító hajókat. A második pedig a téli Dunán éppen befagyott és rövid időre menedéket biztosított Tímár Mihálynak.
A Ráckevei Duna ág volt a hajómalmok téli pihenőhelye. Ráckeve Duna partjához emberemlékezet óta hozzátartozott a hajómalom látványa. Nem véletlen, hogy ott építették újjá ezt a klasszikus hajómalmot.
A dunai hajómalom
Reggel Szofi kikukucskált az ablakon. Mindent jég borított. „ Ejnye. Gondolta. Ilyen cudar téli hidegben miért is ígértem meg a piknikes-kosárnak azt a sétát! De nem tehetek mást, az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. „
Gyorsan főzött egy termosz forró teát, magára kanyarította téli bundáját, felhúzta a prémes csizmácskáját, kezébe kapta a kosarat és kilépett vele a havas utcára. Tanácstalanul körbe nézett, fogalma sem volt róla merre is induljon. Egyszer csak megpillantott a hóban a picike lábnyomot. Tündérnyomok voltak, ezt rögtön felismerte.
Hát jó, lássuk merre vezetnek a tündérke léptei. — Azzal elindult a kis nyomokat követve. A picike lény , a nyomok tulajdonosa, a Duna partján üldögélt. Kékeszöld szoknyácskájában ott fagyoskodott. Ő volt a nagy folyó egyik vízi tündére. Szofi megszólította:
- Szia. Nem fázol?
- Jaj dehogy nem . — válaszolta vacogva a tündérke.
- Gyere igyál egy kis meleg teát. — kínálta Szofi a fázós kis lényt.
- Köszönöm. — hálálkodott, miközben a forró teát kortyolgatta a pöttyös bögréből.
– Hullámkának hívnak és itt lakom a Dunában. Mit keresel itt ilyen hidegben?
- A piknikes-kosaramnak megígértem, hogy elviszem kirándulni valami érdekes helyre. – mondta Szofi.
- Érdekes helyre? Akkor gyere. Mutatok valami nagyon érdekeset.
- Hová megyünk? – kíváncsiskodott Szofi.
- Ráckevére. Ott megmutatom Neked az utolsó hajómalmot. Régen nagyon sok hajómalom volt itt. A molnárok a hajómalmon laktak. Hozzájuk hozták az emberek az őrölni való gabonát. A hajó oldalára kerekek voltak szerelve, melyet a folyó vize hajtott, és ennek a segítségével őrölték meg a gabonát. Ráckevén különösen sok hajómalom volt, mert ide hozták átteleltetni a molnárok. Az utolsó hajómalom még működött amikor a nagyapám élt. Most nemrég okos és ügyes emberek felújítottak egy hajómalmot, amit meg is lehet nézni. Télen csak kívülről, nyáron belülről is.
Mire Hullámka befejezte a meséjét már ott is álltak a Duna parton a békésen pihenő hajómalom mellett.
- Hú de érdekes. – ámult el Szofi.
- Ugye? Hát az eszes molnárlegény meséjét ismered-e?
- Neeem.
- No akkor elmesélem.
Az eszes molnárlegény
Egyszer volt, hol nem volt, élt itt a Duna partján egy gyönyörű gazdag leány. Aranykának hívták. Sok kérője akadt, de a szülei elhatározták, hogy a leggazdagabb legényhez fogják Aranykát feleségül adni. A leány szíve azonban egy molnár legényért dobogott. Sírva borült szerelem vállára.
- Jaj, nem lehetek én sohasem a Tiéd, a szüleim a környék leggazdagabb legényének szánnak.
A molnárlegény megvakarta az üstökét, gondolkodott miatyánknyi időt, majd így vigasztalta Aranykát.
- Cseppet se búsulj, holnap mikor delet harangoznak a templomban, atyád áldását fogja adni ránk.
Aranyka nem hitte, és csak sírt,sírt keservesen. Másnap a molnárlegény felöltötte legszebbik ruháját, és bekopogott a gazdag házba.
- Mi járatban? — kérdezte Aranyka gazdag, dölyfös atyja.
- Én bizony abban a járatban vagyok, hogy megkérem a Kendék lányának a kezét.
Az gazdag apának még a pipa is kiesett a szájából ekkora merészség hallatán. Aztán megjött a szava, és ezt mondta:
- Aztán tudod.- e te legény, hogy Aranykát csakis a leggazdagabb legényhez adom? Milyen gazdagsággal bírsz te? — nézett fitymálva a molnárra.
A legénynek azonban a helyén volt az esze, és ezt felelte.
- No hiszen! Én vagyok a leggazdagabb ember széles e világon. Az én otthonom a legkülönlegesebb . Naponta zsáknyi kincs fordul meg a kezeim alatt. És a környék legerősebb ura nekem szolgál.
Hitte is meg nem is a gazdag ember.
- Bizonyítsd be! Ha igazat mondasz, tiéd lehet a lányom keze.
-Jöjjön csak az ablakhoz .—– kérte az öreget a legény.
A gazdag ember házának ablaka, pont a Dunára nézett . A parton ott volt kikötve a legény hajómalma.
- Nézze csak azt a hajómalmot. Ott lakom én. Hát nem et a legkülönlegesebb lakás a világon? Azt mondtam, hogy naponta zsáknyi kincs fordul meg a kezem alatt. Úgy ám. Zsáknyi aranyló búza. A föld kincse, melyből liszt és kenyér lesz. Azt is mondtam, hogy a környék legerősebb ura nekem szolgál. Nézze csak a folyót. Milyen erős az árja! Bizony nekem szolgál nap mind nap. Hajtja a hajómalmom kerekeit.
Ez mind így volt igaz. A gazdag ember nem tudott rá mit mondani, kifogást sem igen talált. Akarta nem akarta, hozzá kellett adnia Aranykát feleségül a molnár legényhez.
A fiatalok pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak.
